Miután megtörtént a gyanúsítás, következik a nyomozás vizsgálati szakasza.
Ez a szakasz két ok miatt jelentős: egyrészt azért, mert egyre több feladat hárul az ügyészre, másrészt azért, mert bővülnek a terheltnek és a védőnek a jogai. Így a gyanúsított és a védője részt vehet a gyanúsítással kapcsolatos szakértői meghallgatáson, szemlén, bizonyítási kísérleten, felismerésre bemutatáson. A védő pedig (és csak a védő!) ezeken kívül jelen lehet azoknak a tanúknak a kihallgatásán, akiknek a meghallgatását maga a védő, illetve a védence indítványozta.
Arról, hogy befejezhető-e a gyanúsított ellen folyó nyomozás, az ügyész dönt. Az ügyész dönt arról is, hogy a bizonyítékok alapján a nyomozást meg kell-e szüntetni vagy a gyanúsított büntetőjogi felelőssége megállapítható.
A nyomozást a lehető legrövidebb időn belül kell lefolytatni. A felderítési szakaszra a törvény határidőt nem határoz meg, mégis van egy felső időkorlát, amin túl az nem folytatható: ez pedig a nyomozás tárgyát képező bűncselekmény büntethetőségének elévülése, ezt túllépve ugyanis a büntetőeljárást nem lehet folytatni. Beépítettek ugyanakkor a rendszerbe egy kontrollmechanizmust: a nyomozó hatóság hathavonta köteles beszámolni az ügyésznek a nyomozás állásáról.
A vizsgálati szakasz esetében a törvény konkrétan meghatározza, meddig tarthat a nyomozás: a vizsgálatot a gyanúsított kihallgatásától, adott személy vonatkozásában a megalapozott gyanú első alkalommal történt közlésétől számított két éven belül be kell fejezni. Ezt a nyomozási határidőt az ügyészség egy alkalommal, legfeljebb hat hónappal hosszabbíthatja meg, többszöri meghosszabbításra így akkor sincs mód, ha a nyomozás meghosszabbított határideje a két és fél évet nem érné el.
Olvasson tovább a témában az alábbi címekre kattintva!
Amennyiben nyomozásban érintett vagy úgy érzi, hogy érintheti ilyen ügy és ügyvédi tanácsadásra, jogi képviseletre van szüksége; forduljon erre a szakterületre specializálódott ügyvédi irodánkhoz bizalommal. NYOMOZÁS - VIZSGÁLAT - GYANÚSÍTOTT - BIZONYÍTÉK - ÜGYVÉD - BÜNTETŐJOGI ÜGYVÉD - VÉDŐÜGYVÉD - BUDAPEST
Hívjon bennünket!
Írjon nekünk!
Dr. Roska Sándor
gazdasági-, gazdasági büntetőjogi ügyvéd
Irodánk címe:
1024 Budapest, Margit krt 49. IV. em. 1.
e-mail: iroda@roskaugyvediiroda.hu
Ügyvédi irodánk Budapest II. kerületében a Mechwart ligetnél található.
Parkolási lehetőség a Keleti Károly utcában a Margit körútról rögtön jobbra fordulva érhető el.
Keressen bennünket bizalommal!
Vegye fel velünk a kapcsolatot!
+36-1/79-28-340
+3670/941-90-12
A törvény, a lehetőségek tudása viszont kapukat nyit meg és esélyeket teremt...
Mi nem ügyeket, nem felesleges eljárásokat generálunk. Komplex megoldásokban, eredményes stratégiákban gondolkozunk. Célunk mindig az ügyfél érdekének maximális szem előtt tartása...